• Könyvajánló

    Aurora P. Hill – Serbeniai Krónikák 1.

    Csillagos ösvényen

    Először a Serbeniai Krónikák első két részének borítói (Csillagos ösvényen és Adelin és Ettran) voltak, amik nagyon megfogtak. Többször is szembe jöttek velem ilyen olyan oldalakon, de a rengeteg olvasnivaló mellett nem is gondoltam rá, hogy megint egy sorozatba kezdjek bele. (Minden évben megfogadom, hogy a megkezdett sorozatokat befejezem 😀 de valahogy év végére csak a számuk nő.)

    Mikor megjelent a harmadik rész A Gyöngyös Korona akkor gondolkodtam el igazán, hogy hát végül is így már nem is kell rá várni, persze utána rájöttem, hogy nem csak három részes 😀 Nagyon köszönöm az írónőnek, Aurora P. Hillnek ezúton is, hogy lehetőséget biztosított nekem, hogy elolvashassam 🙂

    Serbeniai Krónikák

    Fülszöveg:

    Te mit tennél, ha az életed egyetlen másodperc alatt gyökeres fordulatot venne? Elfogadnád, hogy fontosabb vagy, mint azt valaha hitted? Elbírnád az erőt, ami téged választott?

    Jóra használnád?

    Az árva Gabrielát sosem hordta tenyerén az élet, ráadásul akaratán kívül csillagok közötti viszályba keveredik. Hiába tiltakozik ellene, minden jel arra mutat, hogy fontos szereplője lett egy addig elhallgatott történetnek.
    Egy, a semmiből felbukkanó fiú kérdés nélkül a segítségére siet, és Gabriela a sok furcsa élmény ellenére érzi, hogy követnie kell megmentőjét. Nincs más választása, mert életben akar maradni, és mert rájön, hogy mindennek oka van, ami vele történik. Ahogy egyre több kérdésre választ kap, tudja, eljött az idő valami visszafordíthatatlant cselekedni…

    Minden út az első lépéssel kezdődik, minden új sors egy döntéssel.

    Te rálépnél az ösvényre?

    Nálam: 5/4,5

  • Könyvajánló

    Erberling Judit – Szirmok

    Sziasztok!

    Erberling Judit második verseskötetét olvastam el a napokban. Nem vagyok egy vers olvasó, ami kicsit fura lehet tekintve, ha valami nagyon bánt általában mindig verset írok. 🙂 

    A Szirmok című kötet azonban immáron másodjára bizonyította számomra, hogy talán mégis többet kellene olvasni. 

    Fülszöveg:

    A Szirmok bájos, nőies külsejével hívogatja az olvasót, azonban a női lélek mélye nem mindig olyan bársonyos, mint a lehulló virágszirmok… Az élet egy átmenet, minden elmúlik, a bú és az öröm is, csak rajtunk múlik, hogy melyik része ragad meg bennünket jobban.
    A kötet a természet, az ünnepek, az álmok és az érzések – legyenek azok akár pozitívak, akár negatívak – köré gyűjti a verseket kis csokrokba, ahogy a szél is olykor kisebb kupacokba fújja a lehullott virágszirmokat.

    Szálljunk együtt szirmokként a gondolatok szárnyán!

    Borító: Ashley Redwood

    Szöveggondozás: Fülöp Zsolt István

    Kiadó: NewLine Kiadó

    Nálam: 5/5

  • Könyvajánló

    Varga Szilárd – A mágusok ideje

    Sziasztok!

    Varga Szilárdtól A mágusok ideje immáron már a harmadik könyv a sorban, amit olvastam. 

    A Lele és Lilla kalandjai a bűzös mocsárban meseregény volt az első kötet, aztán a Kerülő utak, egy kémregény. A mágusok ideje pedig egy spiritualitással foglalkozó könyv. 

    Az eddig olvasottak közül ez az utóbbi volt, ami a legnagyobb hatást tette rám, de talán azért is, mivel egy ideje én is elkezdtem ezzel a témával foglalkozni.

    A mágusok ideje

    Fülszöveg:

    Egy kis társadalomkritika, némi krimi és egy maroknyi spiritualitás forr eggyé a kezében tartott könyvben. Varga Szilárd regényében a mai elidegenedett létünk súlyos erkölcsi problémáira keresi a megoldást, hangsúlyt fektetve a nyitott szemmel és szívvel létezésre, a társadalmi felelősségvállalásra, az erkölcsileg önmagából kifordult nemzedékek ébredésére. A két szálon induló történet eggyé forr a megoldás keresésében, melyet az író a régi magyar táltos-hit világában talál meg. Mindazok, akik elolvassák a könyvet, érzelmi hullámvasútra ülnek fel. Megdöbbenés, szomorúság, felháborodás, izgalom, remény és bizakodás váltja egymást az olvasóban, miközben a történet a megoldás felé halad. Nyitott lélekkel… csakis így szabad hozzákezdeni Varga Szilárd nagyszerű könyvéhez.

    Nálam: 5/5

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás