-
7 kedvenc idézet egy kedvenc könyvből
Delia Owens – Ahol a folyami rákok énekelnek egy meghatározó könyv volt számomra. Nagyon szerettem és mindenkinek ajánlanám legalább egyszer elolvasásra. De inkább többször. Ebből a könyvből válogattam néhány számomra nagyon kedves sort.
Ti olvasátok már? Nektek hogy tetszett?
“Néha ismeretlen éjszakai hangokat hallott, vagy megijedt a közelben lecsapó villámtól, de valahányszor megbotlott, a táj ott volt, hogy elkapja. Míg végül egy óvatlan pillanatban a szívfájdalom elszivárgott, akár a víz a homokban. Még mindig ott volt, de már a mélyben. Kya a lélegző, nedves földre tette a kezét, és a láp lett az édesanyja.”
„Ha valaki érti, mi az a magány, a hold biztosan. Kya lassan visszatért az ebihalak kiszámítható életciklusához, a szentjánosbogarak táncához, és még mélyebbre ásta be magát a szótlan vadonba. Úgy tetszett, a természet az egyetlen olyan kő, ami nem billen ki alóla a folyó közepén.”
„A dagály közeledett, egy hullám átcsapott a lábán, és kagylók százait sodorta vissza magával a tengerbe. Kya ebből a földből és ebből a vízből származott, és most visszatért hozzájuk. A mélységbe zárja a titkait.”
“Kya azzal is megelégedett, hogy részese lehet a természet körforgásának, ami épp olyan biztos, mint az apály és a dagály váltakozása. Úgy kötődött a bolygójához, ahogy kevesen ezen a világon. Mély gyökerekkel kapaszkodott a földbe. Őt ez az anya szülte.”
„A természetben, kint, az érintetlen vadonban, ott, ahol a folyami rákok énekelnek, ahogy mondani szokás, ezek a látszólag könyörtelen viselkedésminták valójában megnövelik az anya élete során ellett kölykök számát, és így a gének, amelyekben ott a parancs az ivadékok elhagyására stressz idején, továbbörökítődnek a következő generációra.”
Ez csak töredéke annak a sok szép természetet leíró résznek, ami a regényben megtalálható. Az Ahol a folyami rákok énekelnek egy rendkívüli regény, melyben ember és természet eggyé válik. Számomra ezt adta Kya és a láp kapcsolatának bemutatása. Kya személyisége, viselkedésének okai igencsak elgondolkatóak. Zsenliális történet.
falakmögött
-
7 kedvenc idézet egy kedvenc könyvből
Aurora Lewis Turner – A tűzróka (Az ikerlángbűbáj 1.)
Sziasztok!
Rég volt már ilyen bejegyzés, szóval azt hiszem eljött az ideje egy újabbnak. A választott könyvről az ajánlómat itt találjátok. Jöjjenek is az idézetek!
“– Le kell venned a cipődet!
– A faszom nem kéne? – kérdezte a férfi gorombán.
– Momentán nem, csak a cipőd – felelte a lány komolyan.
– Momentán? – mosolyodott el a férfi. – Akkor mégiscsak a Love hotelbe kellett volna mennünk. – Láthatóan élvezte, ahogy Amaya arca színe hasonlítani kezdett haja vöröséhez.”
-
Néha elolvasunk…
Sziasztok!
Nektek vannak ilyen könyveitek, amiknél hasonló érzések kavaroktak bennetek?
Ha igen, elmondanátok? Vagy inkább megtartanátok magatoknak mint ahogy azt az idézet is írja?
-
7 kedvenc idézet egy kedvenc könyvből
Petróczki Kitti Lujzi élete
Sziasztok!
Ismét egy kedvenc könyvemből hoztam Nektek 7 idézetet. Párhoz találtam is egy-egy passzoló képet, amivel kicsit hangulatosabbá próbáltam tenni a bejegyzést.
Petróczki Kitti Lujzi élete című könyvét már kétszer olvastam el. Elsőre teljesen beszippantott és Lujzi személyében barátnőre leltem, ha lehet így mondani. Számomra sok mondanivalót rejtett a könyv, találtam benne kapaszkodókat és jó példát ami erőt adott, hogy ne adjam fel. Így az első idézet amivel megnyitom a sort talán nem is lehetne találóbb.
“Úgy fogalmaznék: minden életszakaszban kaptam egy tanítót. Egy olyan embert, aki nemcsak szakmailag képzett, hanem az életre nevelt, és megtanított arra, hogyan legyek jobb ember.”
-
7 kedvenc idézet egy kedvenc könyvből
Sziasztok!
Pár hónapja már volt egy ilyen bejegyzés a blogon, és úgy döntöttem folytatom ezt a szokást, mivel így legalább kedvenc soraim egy helyen lesznek és talán egy picit ezáltal beleláthattok a könyvbe, átérezhetitek a könyv hangulatát. Pár képet is beillesztettem, ezek nem feltétlen az idézetekhez kapcsolódnak, de a könyvhöz mindenképp.
Ezúttal Aurora Lewis Turner Névtelenek című regényéből hoztam pár idézetet, mely a Bolygókeringő trilógia első kötetete.
Auróra és a medve