• Rövid történetek

    A nagy találkozás

    Sziasztok!

    Rég volt már, hogy írós játék eredményét mutattam meg, mivel nem vettem részt bennünk, de most megtört a jég.

    A feladat az volt, bármit lehet írni, de a karakter és a helyszín adott. Mivel páratlanul voltunk és én szerveztem most a játékot, ezért én kettő karakterrel és helyszínnel dolgoztam. Megyeri Judit írónő két könyvéből kaptam a szempontokat. Egyik a Múlt bűneiből Alexander Kougar és az Arbor tó, a másik pedig a Felföldi rejtélyek sorozatból Tristan Hunter és a The Black Cat.

    Jó szórakozást hozzá 🙂

    2024. március 28. 6.30. 

    Alexander az Arbor tó partján állva, azon gondolkodott, vajon hány hulla fér el egy tóban. Talán a hosszú munkával töltött nappalok és éjszakák rovására írható fel, hogy a rég múlt fájó emlékei ellenére is, morbid homorú gondolata támadt. Kínjában még el is mosolyodott. Mély levegőt vett a hűvös párás angliai levegőből, hogy felfrissítse tompa agyát, majd lehajolt, hogy közelebbről is megnézze a hallott személyt, akit reggel egy korai futó talált meg félig kilógva a tó vizéből. 

    Már nem lett rosszul, mint először mikor hullát látott, de még mindig munkájának egyik legrosszabb velejárójaként tartotta számon. Sok rendőr kollegája ebbe a kategóriába a nyomozásokkal járó papír munkát sorolta volna inkább. 

    A halott férfi arca még nem torzult el a vízben így könnyebb dolguk lesz az azonosításnál de papírok nélkül még így is eltarthat egy darabig. A kollégák még nem nyúltak a testhez azon kívül, hogy a zsebeit ellenőrizték az iratait keresve. Valószínűleg mivel csak erre koncentráltak, nem vették észre, hogy a férfi szája szélén egy apró láncszem pihent.  Alexander hátán végigfutott a hideg, ahogy eszébe villant a négy nappal korábbi események, de kezei már automatikusan mozdultak a férfi szája felé és a következő pillanatban már egy hulla szájában turkált. A lánc végén egy kis üvegcse volt, benne egy papírral. 

    A döbbenettől szóhoz sem tudott jutni, így mielőtt bárkinek is szólt volna, azonnal felbontotta és kihajtotta a feltekert papírt. 

    A cetlin Tristan Hunter neve szerepelt. A nyomozóé, aki több ügy kapcsán és elég nagy hírnevet szerzett magának. 

    2024. március 28. 17.45. 

    Alexander a repülőről leszállva azonnal bepattant egy taxiba és rögtön a The Black Cat nevű pubba vitette magát. Tristant többször is megpróbálta utolérni az elmúlt napokban de az ügy egyre sürgősebbé vált. Kérdezősködött több rendőrkapitányságon is utána, és a volt munkahelyén is kereste, azonban a telefonszám, amit kapott napok óta nem volt elérhető. Közösségi oldalakon pedig nem volt fenn, de valahogy ezen nem lepődött meg, nem illett volna a férfi személyiségéhez. Egy barátja, a volt munkahelyén adta a tippet a pubról, mivel neki sem volt információja, merre lehet a barátja. Tristan nem volt az a fajta, aki lépten nyomon beszámol arról merre jár. A taxi egy égősorokkal díszített utca elején állt meg.  

    2024. március 31. 20. 05. 

    Tristan Forth Williamből visszatérve, azonnal egyik kedvenc helye felé vette az irányt. Az ajtón belépve a csapos rögtön magához intette, majd a sarokban lévő asztal felé bökött a fejével, hogy ott egy angliai nyomozó, Alexander Kougar várja őt. 

    Tristan szemöldöke magasra szaladt, de egy sört kikérve rögtön az asztal felé indult. Nem volt ismerős neki a pasas, sem a neve, mégis ahogy közeledett felé, mintha egy kis emlék töredék villant volna be róla. Az asztal mögé ülve, végül arra a megállapításra jutott, hogy nem, ő biztosan nem ismeri ezt a bájgúnárt, ha találkoztak volna,, bizonyára emlékezne rá.

    – Mit akarsz tőlem? 

    – Szóval te vagy a híres neves Tristan Hunter – mosolyodott el Alexander, miközben végig mérte a vele szemben ülő nagydarab férfit. 

    – Igen én, szóval?

    – Egy érdekes ügy miatt kerestelek meg. 

    – Már nem dolgozom rendőrként, ezt gondolom te is kiderítetted már. És ehhez képest elég messzire jöttél – egy féloldalas mosoly jelent meg Tristan arcán, miközben a pohár oldalán dobolt az ujjával. 

    – Nem voltál elérhető, ez pedig nem várhat. 

    Hunter a zsebéhez nyúlt, kivette a telefonját, majd visszakapcsolta. 

    – Most már elérhető vagyok. 

    – Találtam egy hullát – közölte Alexander a tényeket, nem tudomást véve Tristan Hunter tenyérbemászó modoráról.

     – Igen ez a rendőri munkával jár. 

    – Mindig ilyen arrogáns vagy? – tette fel Alexander a kérdést, és már kezdte megbánni, hogy nem maradt inkább otthon Fannyval kettesben az ágyban és fogadta el a szabadnapot és másnap vette volna bele magát az ügybe a helyi kollégákkal. 

    – Térjünk a lényegre. 

    – A hulla szájában egy üvegcse volt láncon lógva, az üvegben pedig egy papírcetlin a te neved állt. 

    – Ez érdekes – pillantott fel Tristan, most először ténylegesen odafigyelve a vele szemben ülőre – folytasd. 

    – Nagyon nincs mit folytatni, ennyi. Nem tudjuk ki ő még nem sikerült azonosítani – Alexander a táskájába nyúlva húzott elő pár képet, majd Tristan elé tolta őket a faasztalon – Neked ismerős ez az ürge?

    – Hol találtátok meg pontosan?

     – Az Arbor tóban Angliában

    – Nem ismerem. És ha most megbocsátasz.

    – Ez nem az első áldozat, ő volt az első – folytatta tovább Alexander, bár már kezdett az agyára menni Tristan nagyképűsége, de elé tolt egy másik képet is, egy halott nőről. 

    Hunetr az összepréselt ajkain keresztül hangosan szívta be a levegőt. 

    – A kurva életbe – csapott az asztalra akkorát, hogy a poharak is megremegtek rajta. 

    – Egy sorozatgyilkosról van szó, aki az áldozatainak a szájába rejti a te neved. Gondolom még ha nem is vagy rendőr, az ügy érdekel. Valaki eszement módon, de így akar neked üzenni. 

    Tristan pár percig mélyen elgondolkodott és fejében a korábbi megoldatlan ügyei pörögtek. 

     – Úgy tudom több állást ajánlatot is kaptál, hát fogadd el valamelyiket. A név miatt, pedig biztosan engedélyezik, hogy részt vegyél a nyomozásban nálunk és dolgozhatunk az ügyön ketten. 

    – Kössz, de nem. Nincs szükségem társakra – csóválta meg a fejét Tristan, bár tény az ügy tényleg nagyon felkeltette az érdeklődést, de nem sok kedve volt visszamenni a rendőrségre dolgozni, viszont egy ilyen kaliberű ügybe, másként nem folyhatna bele. 

    – Hallottam már a makacsságodról és arról milyen faltörő kosként tudsz viselkedni. 

    – Szóval szerinted el tudnál viselni?

    – Ha nagyon muszáj – mosolyodott el ismét Alexander, de fejben már háromszor megfojtotta az előtte ülőt egy kanál vízben. 

    – Azt kötve hiszem – nevetett fel Tristan olyan hangosan, hogy a helységben többen is feléjük fordultak.

    – Ha nem tudnád, mi testvérek vagyunk – dobta be a végső aduját Alexander. 

    – Az baszna még be – csattant fel Trsitan és korábbi derűjének már nyoma sem volt az arcán. Nem értette miről süketel itt az előtte lévő, de egy furcsa érzés kerítette hatalmába. 

    – Minket ugyan az az ember alkotott, karakter testvérek vagyunk. 

    – Honnan veszed ezt a marhaságot? – értetlenkedett tovább Tristan de már a köd oszalni kezdett a fejében. A múlt bűnei, hát persze. 

    – Ahogy elnézem a fejed, már kapizsgálod. Soroljam a címeket vagy menni fog egyedül is? – Alexander arcán is hasonló gúnyos mosoly ült ki, mint korábban Tristanéra. 

    – Felőlem lehetsz akárki is, akkor sem dolgozom együtt senkivel – jelentette ki a volt nyomozó.  

     Alexander mélyet sóhajtott, de nem akarta elengedni Huntert, hiszen a zsigereiben is érezte, hogy ő lesz a gyilkosságok megoldásához, a kulcsot pedig mindig jó ha magánál tartja az ember. 

    – Nézd, én voltam az első, így most leszek én az okosabb. Fogadd el az állást, kérd át magad az ügyhöz és oldjuk meg ezt a gyilkosságot – tett egy újabb próbálkozást az anglai nyomozó és egyedül csak az ügy minél hamarabbi felgöngyölítése szögezte oda a székhez. 

    – Jobb ötletem van, elmész, én megoldom az ügyet és közünk sincs egymáshoz. 

    – Mi találtuk a hullát – Alexander kezei ökölbe szorultak a pohara mellett, állkapcsa megfeszült. Még csak az hiányzik, hogy ez a majom elvegye tőle az ügyet. 

    – Nézd nyomozókám, egy kötetet kaptál, én kettő, valószínű nem ok nélkül.

    – Ha befejeztétek a farok méregetést – csattant egy apró kéz az asztalon kettejük között – akkor akár el is indulhatunk. Az éjszakai járat egy óra múlva indul, sietnünk kell.

    Lotti vörös tincsei jelzőlámpaként libbentek meg a két nyomozó között, de mire felocsúdtak, már csak a nő alakját látták kilépni a The Balck Cat ajtaján. 

  • Rövid történetek

    Erane K. Bront – Carnory

    Színezd ki az életem

    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Carnory nevű kislány. Ez a kislány a világon mindennél jobban szeretett volna zenész lenni.

    Kiskora óta imádta a zenét, szeretett énekelni és gitározni. A falujukban volt egy zenész, aki nagy hírnévre tett szert a közeli falvakban. Sok helyre hívták muzsikálni esküvőkre, a tehetősebbek születésnapokra és temetésekre is. Amikor csak ideje engedte szívesen tanítgatta a kis Carnory-t, mert nagyon megszerrette a kislányt, aki reggelente énekelve ment a közeli boltba. 

    pixabay/Sponchia
  • Rövid történetek

    Lizzy

    A sárkányok földje a messzi messzi Északon, annak is egy eldugott kis szegletében található egy nagyobbacska szigeten, melyet mindenki úgy ismer a Halál szigete. Az emberek aggatták rá ezt a nevet már sok száz évvel ezelőtt, mivel olyan legendák és történetek keringtek róla, hogy aki eme földrészre lép, az többet élve nem hagyja el azt. Persze az is lehet, hogy soha senkinek nem sikerült eljutnia odáig, mivel a hely körül mindig hatalmas szelek tomboltak, a viharok mindennaposak voltak, az azt körülvevő zátonyok pedig tökéletes halálcsapdák voltak az arra járó hajósoknak. 

    Az egyszerű emberek pontosan ezért inkább megkerülték ezt a zord részét a tengernek és tovább hajóztak egészen a szomszédos területekig. A különböző történetek és mesék száma pedig évről évre nőttön nőtt, akárhányszor egy bátor fiatal úgy döntött, hogy felfedezi magának a rejtelmes Halál szigetet. 

    a kevéske lehetőség miatt egyik kedvenc mesémből választottam illusztrációt Lizzynek 🙂
  • Blogbejegyzések,  Rövid történetek

    Mi történt Lakehurstben?

    Sziasztok!

    Egy írós csoport játékának eredménye az alábbi írás, és bár elbuktam a feladatot, ugyanis nem sikerült a történelmet megmásítanom (bocsi Zsófi, kissé félrement a feladat :D) azért gondoltam megosztom veletek, mi született eredményül. Az én történelmi eseményem a Hindenbrugi katasztrófa volt.

    Mi történt Lakehurstben?

    Egy újságíró naplóbejegyzései

    1937. május 6. 

    A Lakehurst Times újságírójaként rendeltek ki a város légi kikötőjéhez a Hindenburg szezonnyitó első útjához, hogy erről írjak cikket. Kezdeti lelkesedésem a sztori megírása iránt alábbhagyott mikor közölte a főszerkesztő, hogy a lap tulajdonosa nem állja az út költségeit, hogy egy próba utat mehessek. A 400 dolláros jegyárat nagyon drágának találta, azért cserébe, hogy egy oldalas cikk jelenhessen meg a lapban róla, így csak a leszálláshoz kellett kimennem és minél több informciót megtudnom, akár az itasoktól is a léghajóról. 

  • blog,  Blogbejegyzések,  Rövid történetek

    Hangok a fejemben

    A 18 tagú csapat egyebek között felszínre hozott egy teljesen ép és felismerhető bőr cipőtalpat, egy fémből készült övcsatot, főzőedényeket, egy fémérmét, amelyet feltehetőleg valamilyen kártyajátékhoz használtak, de a hajó vitorlázatának egy részét is megtalálták.

    Most komoly? Tényleg ezt várják el tőled, hogy ezzel kezdjél el egy sztorit? (H1)

    Kinek az ötlete volt ez? Szedhetett volna inkább hangyát is ha ennyire unatkozott! (H2)

    Elég, hallgassatok, már csak négy napom van megírni, szóval jó lenne ha segítenétek, vagy inkább tűnjetek el! (író)

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás