• Blogbejegyzések,  ÉN

    ÉN

    5. nap

    KicsiÉN nem hagyta abba a gyakorlást miután ÉN megint faképnél hagyta. Tovább próbálkozott és minden egyes próbálkozással egyre több mindent tudott kivenni maga körül. Már látta, hogy az a fényesség a nap volt, ami pedig megtörte a folytonosságát a fák törzsei voltak maga körül. Egyenlőre több mindent nem tudott kivenni, de az ötödik nap reggelén már megnézhette a napfelkeltét.

    Milyen gyönyörű az ég ilyenkor. Bárcsak ÉN is itt lenne és láthatná ezeket a színeket. És végre nem fázom, érzem a meleget. Hihetetlenül jó érzés, sokkal jobban érzem már magam. Igaza volt annak…annak a hangnak. Tényleg csak figyelni kell. És máris kaptam egy választ arra a kérdésre, hogy hol is vagyunk. Egy erdőben. El kell mondanom ÉNnek, talán ettől jobb kedve lesz. Bár amilyen mogorva volt, megérdemelné, hogy ne szóljak neki egy szót se. Olyan utálatos tud lenni, de nem fér a fejembe, mi rosszat tehettem amiért állandóan mérges rám.

    Kis idő elteltével KicsiÉN mégis úgy döntött, hogy megkeresi ÉNt és elmondja neki, hogy hol is vannak ők. Bízott benne, hogy ettől majd megkedveli és végre barátok lehetnek, együtt folytathatják tovább, mert KicsiÉN utált egyedül lenni és az állandó félelem sem tett jót neki.

    Valahol máshol…
    Hogy én mennyire gyűlölöm azt aki ezt tette velem. Ide száműzött valami…nah ez az még ezt se tudom megmondani mire, hova. És persze mikor én hívom nem válaszol, de annak a másiknak bezzeg igen, sőt tanácsokat is ad neki. De persze semmi használható információval nem szolgál, csak süketel itt a figyelemről. Ne tegyünk fel kérdéseket…jó hogy nem már azt mondja ne is gondolkodjunk csak menjünk egy vadidegen, egy hang, egy lehet nem is létező valami után és kövessük amit mond. Nem bízom én ebben a hogyishívják okoskodó valakiben. Az is lehet, hogy ő juttatott ide, aztán most meg próbál úgy tenni mintha segíteni, és csak azt éri el, hogy itt maradunk örökre. A semmiben…

    Hát vele még lesznek bajaim…pedig hozzá szóltam elsőként, csak nem figyelt, mint ahogy most sem.

    ÉN, ÉN, figyelj már rám egy kicsit, ha elhallgatnál lehet meghallanád amit mondok. Próbáld meg, kérlek! Jót akarok neked, tovább kell lépned és elkezdeni figyelni.

    Nem hiszem el, hogy KicsiÉNnek sikerült, ő olyan kis buta, hiszékeny, irányítható. Semmi hasznát nem vettem még. És mégis neki sikerül ami nekem nem. Hogy lehet ez? Jah persze nehogy véletlenül válaszolj nekem!

    ÉN hallgass már el!

    Gondolom megint neki segítesz, nem nekem. De csak, hogy tudd, rosszra pazarlod a figyelmed, mert én sokkal jobb vagyok mindenben, mint az a kis…

    Ekkor hatalmas mennydörgés rázta meg egész Mimbuit. ÉN abban a pillanatban hatalmasat ugrott és fejvesztve elkezdett rohanni a sötétségben.

    ÉN! ÉN! Állj meg és figyelj! Most!

    ÉN ekkor meghallotta végre azt a hangot, amire várt. És ekkor rázendített.
    -Végre, hogy itt vagy. Méltóztatsz végre rám is időt szakítani, nem csak arra a kis sírósra. Tudom, hogy te hoztál ide, te tetted ezt velem és még csak beszélni se vagy hajlandó velem azóta se.

    ÉN, kérlek! Figyelj rám egy kicsit. Én beszéltem hozzád csak te akkor se figyeltél rám. Nem figyeltél, mert folyton csak saját magaddal vagy elfoglalva, a saját érzéseiddel, haragoddal, kérdéseiddel és senki és semmi mással. Képtelen vagy picit is figyelni bármire. KicsiÉN is próbált neked segíteni de őt is csak megbántottad. Nem is egyszer. Ne, ne szakíts félbe légyszíves. Igen, önző vagy és makacs. És ha ezen nem változtatsz itt fogsz ragadni örökre, de nem csak te hanem KicsiÉN is. El kell kezdenetek tovább lépni, neked is figyelni kell és meglátni dolgokat. Légy türelmes és kapsz majd válaszokat is. De ahhoz előbb nyitottnak kell lenned. Nem szabad ennyire haragosnak lenned. Nyisd ki a szíved és figyelj. Neked is menni fog. Ígérem neked.

    -Miért hinnék neked. Ez megint csak terelés, a kérdésre nem válaszoltál. Nem is tudom ki vagy. Hogy hihetnék neked. És hol érdekel engem mit gondolsz rólam vagy hogy az a másik is itt ragad. Engedj ki innen! Hallod! Most miért nem válaszolsz?

    Az erdőben…
    Mi volt ez a hang? Olyan volt mintha le akart volna szakadni az ég! Hahó ÉN? Itt vagy? Válaszolj kérlek! Félek egyedül. Hahóóó!

    KicsiÉN, KicsiÉN hallasz?

    -Szia, igen hallak. De jó, hogy itt vagy. Mi volt ez a hang?

    Mennydörgés.

    -De hát süt a nap.

    Tudom,én voltam, ne haragudj.

    -De miért?

    Mérges voltam.

    -Rám?

    Jajj, dehogy is. Nem rád.

    -Akkor ÉNre?

    Igen, rá.

    -Sajnálom. Megértelek.

    Én is, hogy megijesztettelek.

    -Semmi baj, ne legyél mérges. Képzeld, már láttam a napfelkeltét és a fákat is.

    És tetszett?

    -Igen, nagyon, köszönöm, hogy segítettél. Tovább fogok még gyakorolni. Szeretnék még többet látni. Merre van ÉN?

    Ennek nagyon örülök. Arra, a fákon túl. Segítened kell neki!

    -De tegnap se hitt nekem, látod? Miért nem mondod el neki te?

    Elmondtam, de segítség kell neki. Mindkettőtök érdekében mondom ezt. 

    -De annyira makacs és önfejű.

    Tudom, de szüksége van rád.

    -Rendben, amúgy is indultam megkeresni.

    Köszönöm KicsiÉN, nagyon kedves vagy.

    KicsiÉN boldogsággal megtelve, újból elindult megkeresni ÉNt. Ez a hang bárki is legyen, mindig boldogságot hozott neki. Nagyon megkedvelte őt, szeretett vele beszélgetni.
    ÉN, ÉN merre vagy? Hallasz?

  • Blogbejegyzések,  Versek

    Ígéret

    Sok hosszú év elteltével most már tudom lehetetlent kértem.
    Lehetetlent kértem, Te mégis megígérted nékem.
    Megígérted pedig tudtad, hogy idővel meg fogod szegni.
    Megígérted, mert nem tudtad, hogy ilyen hamar meg fogod szegni.

    Sok hosszú év elteltével megbocsátok Neked.
    Megbocsátok Neked, mert nem tartottad ígéreted.
    Sok hosszú év elteltével megbocsátásod kérem,
    S remélem te is megbocsátasz, mert lehetetlen kértem.

  • Blogbejegyzések,  ÉN

    ÉN

    4. nap

    Gyönyörű napra virradt Mimbui. A nap sugarai mindent beragyogtak, az állatok élénken ébredeztek, a virágok bontották szirmaikat, hogy megmutathassák szépségüket, a fák örömmel nyújtózkodtak a meleget adó sárga fénykorong felé az égen.
    ÉN sietős léptekkel haladt előre, miközben a kezeit maga mellett lóbálta. Arcának halvány vonalai pirosak voltak, szemei ide oda cikáztak, mégsem látott mindebből semmit. Egy órányi menetelés után halk lépteket hallott.

    -Végre meg vagy! Hol voltál eddig? Tegnap kellett volna találkoznunk, de te nem voltál sehol. Hol voltál mégis akkor?
    -Szia! Ne legyél már ilyen mérges. Megtudtam valamit végre, azért nem jöttem tegnap.
    -És mégis mit tudtál meg?
    -Tegnap hozzám szólt valaki, tudod aki a múltkor mondta nekünk, hogy figyeljünk egymásra. Nem tudom ki lehet ő, de szerintem segíteni akar nekünk.
    -Az nem lehet, nincs itt rajtunk kívül senki.
    -De van. Hiszen te is hallottad a múltkor. És tegnap beszéltem is vele. Azt mondta, hogy ne tegyünk fel állandóan kérdéseket, hanem figyeljünk a környezetünkre. És akkor megláthatunk dolgokat és hogy legyünk türelmesek.
    – Ez hülyeség! Én eddig is figyeltem, még se láttam semmit. És különben is, mi az hogy ne tegyünk fel kérdéseket. Itt vagyunk a semmi közepén, szó szerint. Nincs itt rajtunk kívül semmi. Nem emlékszünk semmire. És ne tegyünk fel kérdéseket akkor. Ki ez mégis, hogy így dirigál?
    -Nem tudom, ő csak javasolt valamit. Nem hiszem, hogy sok választásunk van, eddig se jutottunk semmire egyedül.
    -Hát nem, mert te se segítesz nekem. Eddig semmi hasznosat nem mondtál.
    – Legalább próbáljuk meg amit mond! Nem vesztünk vele semmit. Légyszíves.
    -Jó, de hogy?
    -Hát azt nem tudom.
    -Ismét egy remek ötlet tőled.
    – Miért vagy ennyire gonosz velem? Nem tettem veled semmi rosszat?
    – Mi ez a hang? Sírsz? Nem hiányzott ez nekem, hogy a te lelkedet ápolgassam. Jól van mond mire gondolsz, és csináljuk.
    -Talán ha leülnénk és csöndben maradnánk akkor sikerülne.
    – Jó csináljuk!

    Végre, nagy nehezen csak sikerült, elkezdték. Remélem sikerül nekik időben rájönniük mi is a sorsuk, de legalább már ráléptek a helyes útra.

    -Nah te látsz valamit? Vagy érzel?
    -Nem még nem, semmi, csak furcsán érzem magam. És nálad?
    -Semmi.

    Mindketten csendben ültek a sötétben és vártak. ÉN türelmetlen volt, lábai folytonos ritmust vertek, kezeit pedig tördelte. KicsiÉN türelmesen, nyugodtan várakozott. Béke és szeretet sugárzott lényéből.

    -Látok valamit, fényességet és valamik megtörik annak folytonosságát. Olyan mintha egy fátylon át látnám. És érzem a meleget is. Nagyon jó érzés. Mintha az egész testem megtelne melegséggel és boldogsággal. Te is érzed ugye? Annyira jó.
    -Nem,nem érzek semmit sem. Bezzeg neked sikerült.
    -Ne legyél szomorú, neked is menni fog, csak koncentrálj. Képzeld el amit mondtam, és te is látni fogod.
    -Nem vagyok szomorú. Nem megy és kész. Hülyeség az egész. Biztos csak képzelődtél mikor a hangokat hallottad. Nincs itt semmi rajtunk kívül. Csak az időt vesztegetjük. Minél előbb nekiállunk kutatni, annál hamarabb kijutunk innen.
    -Azért mert te nem látod és nem érzed, attól az még létezik. De te sose hiszel nekem. Pedig nem én találtam ki, hogy figyeljünk jobban. Állandóan csak korholsz engem és bántasz, pedig nem tehetek semmiről sem. Segíteni is próbáltam neked, de még így is rám vagy mérges.
    -Nem érdekelsz tudod, nem érdekel az se hogy megint sírsz. Én csak ki akarok jutni innen végre. És most megyek, csinálj amit akarsz. Ücsörögj itt nyugodtan, de én inkább kijuttatom magam innen valahogy.

    Legalább KicsiÉNnek sikerült, bár nem volt bennem kétség, hogy neki sikerülni fog. Csak sajnos ez így nem lesz elég. Mindkettőjüknek sikerülnie kell, ugyan oda kell eljutniuk, ugyanarra a szintre és még időben. Különben minden hiába volt.

  • Blogbejegyzések,  ÉN

    ÉN

    3. nap

    Nem értem őket. Nekik adtam ezt a gyönyörű világot a zöld összes árnyalatában pompázó erdőkkel, égig érő hegyekkel, kanyargó folyókkal és csendes tavakkal és mégis csak az érdekli őket, hogy kik ők és miért vannak itt. Nem veszik észre a tájat, az itt élő növényeket és állatokat. Nem látják a csodaszép bárányfelhős eget. Pillantásra se méltatják a felkelő és lemenő napot pedig itt vannak már két teljes napja. De hát hogy is vehetnék észre mikor még egymást sem látják, csak hallják. És ha nem szólok rájuk még mindig csak egyedül bolyonganának a semmiben, mert nem képesek figyelni és látni, érezni és érzékelni. Valahogy muszáj lenne rávezetnem őket, hogy kinyissák a lelki szemeiket, kitárják a szívüket, mert addig semmi mást sem fognak látni csak sötétséget. Segítenem kell nekik, de hát hogy tudnék nekik segíteni, mikor rám se figyelnek. Bár talán ha kicsi ÉNnel próbálkoznék, neki jó meglátásai vannak, ő fog tudni látni a szívével, de a másik, vele bajok lesznek, ha nem változtat a hozzáálllásán. Nem fognak tudni eljutni oda, abba az állapotba ami csak rájuk vár. Ez lesz a jó, a kicsivel kell kezdenem, ahogy Ő nevezi magát, pedig annyi gyönyörű nevet választhattak volna maguknak. De még fejlődniük kell, sokat, nagyon sokat.

    Kicsi ÉN, kicsi ÉN

    Kicsi ÉN lassan bandukolt a nagy üres térben,nem látott maga körül semmit, csak fekete színt. Nagyon félt, utálta a sötétséget, ebben már biztos volt. És utált egyedül lenni, de ÉN mindig elküldte. Nem értette, azt se, hogy lehet, hogy mindketten azt érzik, hogy ők ÉNek. Miközben ezen gondolkodott valami furcsa, ismerős hangot hallott. Felkapta a fejét és próbált figyelni mert nem értette ki szólíthatta őt meg. Az a hang, mintha egyszer már hallotta volna nagyon halkan.

    Igen Te. Figyelj rám! Segíteni szeretnék! Folyton csak kérdéseket tesztek fel, de nem figyeltek igazán semmire. Először meg kell tanulnotok figyelni a másikra és a környezetetekre.

    -Ki vagy Te? Mit akarsz tőlem? Olyan ismerős vagy. Nem te súgtad a múltkor is azt, hogy maradjunk csöndben és figyeljünk egymásra?

    Látod megint csak a kérdések. De igen, én voltam. De figyelj most rám. Segítened kell neki és magadnak is. Nektek boldog jövőtök lehet, meg van írva a sorsotok. És idővel válaszokat is kaptok majd, de előbb fogadd meg amit az előbb tanácsoltam. Mond el neki is.

    -De ő olyan, olyan….

    Tudom.

    -De nem fog rám hallgatni.

    De fog, csak neki több idő kell, légy türelmes vele és kedves, amilyen eddig is voltál.

    -De ő nem kedvel engem, folyton elküld és még azt sem engedi, hogy ÉN legyek, mert azt mondja csak ő lehet ÉN.

    Tudom. Idővel változni fog, csak szeresd őt.

    -Hogy?

    A szíveddel.

    -De ő olyan makacs és önfejű és utálatos és…

    Elég. Menned kell! Ne feledd! Figyelj!

    -Ne menj el, veled végre jól éreztem magam. Te megértesz engem. Kérlek. Válaszolj légyszíves.

    Szóval itt hagytál engem te is. Mit kezdjek most ezzel amit mondtál, mire figyeljek, mit kéne meglátnom? És hogy mondjam el ezeket neki, úgyse fog hinni nekem és majd megint elzavar. Annyira, de annyira…bosszantó tud lenni.

    Eközben valahol máshol…

    Még, hogy ő is ÉN. Nem fér a fejembe, hogy lehet ennyire ostoba. Csak is én lehetek ÉN, ő neki valami másnak kell lennie, csak annyira bugyuta, hogy nem veszi észre. Még hogy ő is ezt érzi, ugyan már, hagyjuk. Nem is tud önállóan gondolkodni. Nekem kell még azt is megmondanom neki, hogy mit csináljon.
    Vajon mit csinálhat most? Remélem azt amit mondtam neki, mert minél előbb válaszokat kell kapjak. Ki kell innen jutnom, itt semmi nincs. Még egy hely se ahol aludni lehetne. Bár sötétnek sötét van, az már igaz. De rettentő unalmas így. Semmi napfény, semmi étel, semmi szórakozás. Ki kell innen jutnom, mert megöl az unalom. Hogy lehet valakinek az összes emlékét elvenni. Milyen lehettem én? Biztos szuper voltam és állati jó mindenben. Gazdag, sikeres és meg volt mindenem. Csak is így lehetett. Ha meg tudom ki vette el ezt tőlem, bosszút állok rajta.

    -Hallod, bosszút fogok állni rajtad! Megbánod majd még, hogy ezt tetted velem.

    Most bezzeg sehol nincs. Vajon ki lehetett az a nagyokos aki a múltkor suttogott? Lehet ő tette ezt velem. Meg vele, legyen is bárki, nem mintha érdekelne. De, biztos hogy ő nem lehet ÉN, mert belőlem csak egy vagy.

  • Blogbejegyzések,  ÉN

    ÉN

    2. nap

    -Hahó itt vagy? Beszélnem kell veled? Válaszolj már!
    -Jajj szia, de örülök, hogy meggondoltad magam, így már nem lesz olyan unalmas.
    -Persze, persze. Nah szóval, kiderítettél már valamit tegnap óta? Vagy csak semmittevéssel töltötted a napod? Én egész nap kutakodtam és dolgoztam, de nem találtam semmi érdemleges információt.
    – Nem sajnos, nem derítettem ki semmit. Én is egész nap kerestem a válaszokat, de semmi.
    -Tudtam, hogy nem venném hasznod és ezért küldtelek is el tegnap, és lám igazam is lett. Te se jutottál semmire. Nincs válasz se arra, hogy kik vagyunk, se arra miért vagyunk itt, vagy hogy kerültünk ide. Dühítő ez az egész. Elegem van már.
    -Ne legyél már ilyen undok, te se találtál semmit. És annyit már tudunk, hogy mind a ketten ÉN-ek vagyunk.
    -Állj, állj, állj. Ezt már tegnap tisztáztuk. Te nem lehetsz ÉN, mert én vagyok ÉN. És belőlem csak egy van az egész univerzumban.
    -De én is ÉN vagyok, és felajánlottam, hogy lehetsz te a nagy, én meg leszek a kicsi ÉN. Miért nem jó így neked?
    -Jó , hagyjuk! Látom nem megyek veled semmire, elég nehéz a felfogásod. Beszéljünk inkább arról, hogy mi legyen a terv?
    -Milyen terv?
    -Hogy, hogy milyen terv? Ezt se érted?
    -Mond el kérlek mire gondolsz.
    -Rendben, szóval kell egy terv. Te hol kezded a kutatást és én hol kezdem, melyik kérdésnek ki fog utána nézni.
    -Hát, de én is ezt próbáltam meg javasolni tegnap neked, hogy csináljuk együtt, mert úgy könnyebb.
    -Nem, te nem mondtál semmit! Ezt én találtam ki. Ne okoskodj, így utólag. Nézz utána arra, hogy miért vagyunk itt. Én meg utána nézek erre, hogy hol is vagyunk pontosan.
    – De előbb együtt kellene kitalálnunk, hogy hol vagyunk, és aztán nekiállni, hogy miért vagyunk itt, nem?
    -Mondtam már, ne okoskodj, folyton. Csináld amit mondtam, majd holnap találkozunk. Semmit sem tudsz.
    -(De te sem.)

    Nem értik és mennek a fejük után. Nem fogják így kideríteni miért vannak itt és nagyon messze vannak attól, hogy rájöjjenek a megoldásra.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás