Könyvajánló

Adam Kolev – Hogyan ettek meg

Sziasztok!

Az alábbi könyvet egy csoportos játék keretén belül sorsolták nekem és kicsit ugyan megkésve, de sikerült végre elolvasnom. És azt kell, hogy mondjam amennyire féltem tőle, annyira tetszett. Egyszer nekiálltam olvasni de időhiány miatt az első két fejezetig jutottam, aztán másnap végre sikerült leülnöm és fel se keltem, amíg el nem olvastam az utolsó betűt is. 

Nézzük először a fülszöveget, hogy kicsit megismerjétek miről is lesz szó:

John Lebowskinak nem éppen úgy alakul az élete, ahogyan azt eltervezte. A cég, ahol a gyakornoki idejét tölti váratlanul tönkremegy. Emiatt pedig nem tudja befejezni az egyetemet. Ráadásul még a barátnője is otthagyja őt. Ugyan valamelyest sikerül rendeznie az életét, amikor hirtelen felbukkan egy régi tehetős barátja William, aki megszállottan érdeklődik a misztikus dolgok iránt. William felajánlja Johnnak, hogy kísérje el őt a következő felderítő „expedíciójára”, amitől John először vonakodik ugyan, de végül belemegy a dologba. Ám az utazás nem várt fordulatot vesz és az eddig kételkedőnek számító John hirtelen egy olyan helyzetben találja magát, amelyet addig el sem tudott volna képzelni. Ráadásul még a világ talán legveszélyesebb teremtményével is összesodorja őt a sors.

A könyv címe, amúgy nagyon érdekes és figyelemfelkeltő. Elolvasva a könyvet számomra két értelmet is nyert, bár nem tudom a szerzőnek is ez lehetett a célja vele, de én jót mosolyogtam rajta, amikor ezt a felfedezést tettem 🙂 

A naplóregényekkel még barátkozom, ugyanis nem sokat olvastam eddig. Ez már az elején megfogott, tetszett John stílusa, ahogy lazán beszél a dolgokról és valamiért egyből szimpatikus lett és kíváncsi lettem az életére. Szóval ha semmi misztikum nem történik vele, szerintem akkor is simán végigolvasom egy szuszra. 

Nehéz úgy írni róla a továbbiakban, hogy ne lőjem le a poént, szóval nem lesz hossszú 🙂

John az expedíció során egy igen különleges szigetre kerül, ahol egy nem mindennapi lénnyel találkozik. 

Kim karakterét azonnal megkedveltem és az első párbeszédükből úgy éreztem “ez jó lesz” és igazam is lett. Sokszor kuncogtam magamba kettejükön főleg az elején mikor mindketten próbálták jobban megismerni a másikat, ahol John nem hazudtolta meg magát és ami jött azt meg is kérdezte. 🙂

A könyv közepe felé egyre izgalmasabb lett a történet és már nagyon kíváncsi voltam, hova fog ez vezetni kettejük között. A vége pedig hűha volt. Nem tudtam sírjak vagy nevessek. De imádtam a befejezést. Tudom ez ilyen nesze semmi fogd meg jól ajánló, de ez az a könyv, amit el kell olvasni és ha elmondom a lényeget már nem lesz olyan. 

Nálam 5/5 és tényleg mindenkinek ajánlom kikapcsolódás gyanánt. Humoros, könnyed történet és mégis azért, ha kicsit jobban megnézzük, bizony van komoly mondandója is. De ez annyira finoman van belecsempészve a történetbe, hogy szinte észre se veszi az ember. Szeretem az ilyen történeteket, ahol csak finoman el van hintve a mag. Az olvasó pedig vagy észreveszi vagy nem. 🙂 Aztán kitudja, lehet csak én szűrtem le belőle ismét valamit, ami számomra hasznos volt 🙂

Kedvenc részek: 

A nagy olvasási lázban, hogy minél előbb megtudjam mi a történet vége még jelölni is elfelejtettem. Egyet sikerült találnom, mivel az oldalszám megmaradt, de sajnos többet nem pedig bőven akadt benne 🙂 

“- Azt hiszem, ezentúl másként fogok gondolni a gyorskajára – szólalt meg hirtelen William. 

– Egyenlőre legyél azon, hogy ne váljál sima kajává – vetettem oda neki némileg gúnyosan. 

 – Már megint túlságosan negatív vagy, john – mondta erre William. “

Az író facebook oldalát itt találjátok:

https://www.facebook.com/Kolev-Stories-Adam-Kolev-szerz%C5%91i-oldala-102282848191899

blogja: https://kolevstories.blog.hu/?fbclid=IwAR22sIwcss-ZlvQczghfvV4xDMGJiP0r1QjT7PLQU8Ftv98SLasPXcP5o1Q

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás