• Könyvajánló

    Petróczki Kitti – Lujzi élete

    Sziasztok!

    Először a könyv fülszövegét mutatnám meg nektek, amiről most írni fogok nektek:

    Vedd a saját kezedbe végre az irányítást és tegyél magadért!

    Hidd el van hova tovább!

    Meglátod! A történet, Lujzi élete, téged is magával fog ragadni, és ki fog rángatni a szürke hétköznapokból.

    Itt az ideje, hogy belefogj ma, a saját jövőd építésébe!

    „ A régi szép idők most vannak ”

    Én meg vagyok győződve róla, hogy ez a könyv, megadja neked azt az apró lökést az életedben, amely elindíthat a saját jövőd felé!

    A könyv borítója

    Huhh nem is tudom, hogy hol kezdjem, mert annyira nehéz összeszednem a könyvről a gondolataimat, főleg úgy, hogy át tudjam adni az érzést, az élményt, amit ez a könyv nekem adott. 

    Annyival magával ragadott a könyv, hogy csak egyszer tettem le, mikor már muszáj volt aludnom, de reggel ötkor felébredtem és már olvastam is, egész addig amíg ki nem olvastam. Nem akartam letenni, mert érdekelt mi lesz Lujzival, meddig jut az életben. 

    Mondanám, hogy Lujzi kicsit én vagyok, és mégse. Voltak az életének olyan részei, aminél azt mondtam, tudom mit érzel, én is éreztem. Főleg Áron karaktere volt, akinél szabályosan levegőbe csaptam, hogy nah, ez az, őt tudom ki. 😀

    Mielőtt belekezdek abba, hogy mi az amit imádtam, elmondom mi az ami zavart, mert itt jön a csavar, ami zavart, pont az fogott meg a végén. 

    Zavart az elején, az első kb 100 oldalon, hogy azt se tudtam mi van, hol vagyunk időben, néhol annyira összezavarodtam, hogy vissza kellett lapoznom.  Ez egy részben lehet az írónő stílusa miatt is, de lehet az ebook tördelése is, mert volt, hogy egyik történetből a másikba csaptunk át, és egy sor szünet se volt közte. Ez a rész mondjuk egész a végéig zavart egy kicsit, de ez az egy negatívum van amit el tudok mondani róla. 

    Sokszor kapkodtam a fejem a bekezdések között, de aztán elengedtem az egészet és elkezdtem élvezni. Már nem akartam időben felépíteni. Csak hallgattam Lujzit, mintha itt ült volna velem szembe és mesélte volna az életét. A neveknél, mert elég sok volt 😀 sokszor visszakerestem (ebook előnye, hogy másodpercek alatt visszatérhettem valakire, akire nem emlékeztem) ami még inkább erősítette bennem azt az érzést, mikor egy vadidegennel leülsz és mesél neked.  Megvan az az érzés, mikor megkérdeznéd nah jó de ki is volt az a Levente, vagy Viktor vagy Bálint, ő volt az aki…jah nem… és mesél tovább. 

    A könyv felénél már úgy éreztem barátnők vagyunk. És bár nem értettem minden reakciójával egyet, nem értettem sokszor a családjában kialakult viták okát, pl Zalánnal , az öccsével miért is vesztek össze. De így volt jó, nem ítéltem el, egyszerűen csak hallgattam ahogy mesél. Ahogy néhol csapong az emlékek között. 

    Egy élmény volt elolvasni, mert hasonlót nem éreztem még így könyvvel, tényleg olyan lett Lujzi, mint a barátom. Lehet azért, mert ő is sok mindenen átment és mégis hová eljutott. Sokat változott az élete során, de ezzel mind így vagyunk, és Lujzi egy jó példa arra, hogy hogyan lehet kitörni és elérni az álmaid. 

    A csapongó elbeszélés ami kicsit nehezített az olvasáson és a sok név, végül pont azt az érzést hozták meg bennem, hogy Lujzi él, itt van és mesél. 

    Nálam 5/5 mert valami olyan pluszt adott <3 , ami miatt nem tudnék levonni belőle, azért az apró hibákért, hogy néhol jó lett volna legalább egy sor szünet a két gondolat menet között. 

    Lujzi élete

    Az írónő oldalát az alábbi linkeken találjátok meg:

    https://www.facebook.com/lujzielete

    http://lujzielete.hu/

    Kedvenc részek:

    “Azt mondta, “a csend is üzenet” “

    “Szeretném tudni, hogyan kell nem szeretni”

    “Szeretnék egy napon, úgy a tükörbe nézni, hogy azt mondhatom: igen, ez vagyok én.”

    “Aki a lényeddé válik, azt még a következő élet sem veszi el…”

    És már útban a következő rész, az Alfonz ikerlángja 🙂 Amiről hamarosan írok Nektek.

  • Könyvajánló

    Agatha Christie – Tíz kicsi néger

    Sziasztok!

    Aki eddig nem hallott erről a könyvről, mostanában még ők is belefuthattak. Az utóbbi időben több cikk is foglalkozott a könyv címének megváltoztatásával. 

    Akik most kaptak kedvet, hogy elolvassák vagy beszerezzék a krimi királynőjének eme nagyszerű könyvét, ők már “Mert többen nincsenek” címmel kell, hogy keressék. 

    Szólhatna ez a poszt, hogy nekem mi a véleményem arról, hogy szükséges volt-e lecserélni a címet vagy sem (amúgy szerintem nem), vagy, hogy mi miért történt így, alakult így,  de ezt döntse el mindenki maga. 

    Én inkább maradok annál, hogy olvassátok el, mert nagyon jó könyv. 

    a saját AC gyűjteményem

    Imádom Agatha Christie könyveit, ezt már sokat hangoztattam és bár kedvenc detektívem nem szerepel ebben a történetben mégis nagyon szeretem ezt a regényt. Kicsit más, mint a jól meg szokott detektív történetei, de az izgalom és nyomozás itt sem marad el. 

    Nagyon rég olvastam, szóval teljes sötétségben voltam, mert fogalmam nem volt róla, ki a gyilkos, így újra meglepetés volt a vége 🙂 

    A történetben tíz egymásnak ismeretlen ember érkezik egy szigetre, a mindenki számára várt pihenés átmegy rettegésbe. Mit rejt a szigeten lévő emberek múltja? Vajon hányan távoznak a végén? Ki lehet a gyilkos? Biztos csak tízen vannak a szigeten? És ha nincs más a szigeten, melyikük a gyilkos? 

    A félelmet és a feszültséget fokozza a mondóka, amely minden vendég szobájában elhelyeztek:

    Tíz kicsi néger éhes lett egyszer; s vacsorázni ment,

    Egyik rosszul nyelt, megfulladt, s megmaradt kilenc.

    Kilenc kicsi néger későn feküdt le, s rosszat álmodott,

    Egy el is aludt másnap, s nem maradt, csak nyolc.

    Nyolc kicsi néger sétára ment egy szép kis szigeten,

    Egy ott is maradt örökre, s így lettek heten.

    Hét kicsi néger tűzifát aprít, gyújtóst hasogat,

    Egyik magát vágta ketté, s már csak hat maradt.

    Hat kicsi néger játszadozik a kaptárok között,

    Egyet megcsíp egy kis méh, és nem marad, csak öt.

    Öt kicsi néger tanulgatja a törvény betűjét,

    Egyik bíró lesz a végén, s marad, csak négy.

    Négy kicsi néger tengerre száll, és egy piros lazac

    Egyet lépre csal, bekapja, s csak három marad.

    Három kicsi néger állatkertben jár, egy nagy medve jő,

    Egyet keblére ölel, és így marad kettő.

    Két kicsi néger kiül a napra s sütkérezni kezd,

    Egyik pecsenyévé sül és nem marad, csak egy.

    Egy kicsi néger magára hagyva, árván ténfereg,

    Felköti magát, és vége is, mert többen nincsenek.

    Szerintem mindenki számára élvezhető izgalmas és feszültségekkel teli regény ez. Több mint 100 milliós eladott példányszámmal, ezt tartják Agatha Christie egyik leghíresebb művének. 

    Természetesen nálam 5/ 10 lenne, de persze lehet ebből a 10-ből egy két pont az elfogultság miatt van, így maradjunk az 5/5-nél. 

    Ha valaki még nem olvasott Agatha Christiet bátran ajánlom, hogy kezdje ezzel, mert ebben nem fog csalódni vagy a személyes kedvencemmel a Gyilkosság az Orient expresszen című regénnyel. 

    Igazán kedvenc részem nincs benne, szeretem az egészet úgy ahogy van 🙂 

    A képen az én Agatha Christie gyűjteményem van, nagy része antikváriumokból, sárga megfakult lapokkal, némelyik már saláta állapotban, mint a Tíz kicsi néger, de én így szeretem őket. Még az illatuk is más ezeknek a könyveknek. De persze aki nem rajong az antikvár könyvekért a Helikon kiadó pár éve elkezdte kiadni újból az összes könyvet, így gyönyörű, új borítókkal is megvásárolhatók már. 

  • Könyvajánló

    Jud Meyrin – Lowdeni boszorkányhajsza

    Sziasztok!

    A következő könyv amiről most szó lesz az Jud Meyrin Felföldi Rejtélyek I.  – Lowdeni boszorkányhajsza című műve. 

    Engem már a Rózsakői rejtélyekkel is megvett az írónő amit nemrég olvastam el és írtam is róla itt a blogon. 

    A könyvet előolvasására kaptam, várható megjelenése szeptember közepe lesz. Nagyon megörültem, hogy megkaptam Judittól a könyvet, mert biztos voltam benne, hogy tetszeni fog. És hát igazam is lett.

    A könyv borítója

    Mielőtt belekezdenék a könyv fülszövegét ide berakom:

    Egy ​kotnyeles újságírónő
    Egy kemény nyomozó
    És egy kaméleonként rejtőzködő gyilkos

    Amikor Lottie Kelsey szomszédja gyanús körülmények között eltűnik, a kíváncsi újságíró azonnal szimatolni kezd. Eddig kultúráról írt az Edinburghi Krónikákba, ám főnöke nem engedi komolyabb témák közelébe. Lottie elhatározza, hogy bármi áron összehoz egy ütős címlapsztorit, és megmutatja, hogy az ő helye nem a kultúra rovatnál van. Nem számol azonban a nyomozást vezető zsaruval, aki egy kanál vízben meg tudná fojtani, és folyton keresztbe tesz neki.

    Tristan Huntert egy tragikusan végződő akció után helyezik át Edinburghbe. Gyötri a bűntudat, amiért magára kell hagynia sérült barátnőjét Londonban, de nincs más választása. Amikor egy eltűnés véres gyilkosságba torkollik, Tristan rájön, hogy erre a lehetőségre várt. Ha elkapja a gyilkost, visszatérhet korábbi életéhez. Nem számol azonban a minden lében kanál újságírónővel, aki állandóan beleüti az orrát a nyomozásba, és a feje tetejére állít mindent, amiben eddig hitt.

    Lottie és Tristan eszeveszett hajszába kezd az arctalan gyilkos után, aki olyan könnyedén csúszik ki a markukból, mintha szellem lenne, miközben egymással és zavaros érzéseikkel is meg kell küzdeniük.

    Mennyire kell elcseszettnek lenned ahhoz, hogy arra vágyj, aki gyűlöl?
    Mi fog végül győzni: az elvek vagy a szenvedély?
    Vagy a gyilkos, aki senkit sem kímél?

    Elmondom számomra miért is volt különleges a könyv azon felül, hogy egy nagyszerű romantikus-krimi. A könyv helyszíne Edinburgh ahol én is élek. Nagyon jó érzés volt olvasni, mert ismertem a helyszíneket, az utcákat, és Judit tökéletesen kivitelezett, mindent hűen írt le a valóságnak. 

    Egy két saját képet mutatok is a  helyszínekről nektek. 

    The Black Cat
    Rose street
    Pentland Hills Nemzeti Park

    Rose streeten találhatjuk meg The Black Cat pubot, ami valójában is ott található, illetve a könyvbeli Edinburghi Krónikákat és a Rendőrkapitányságot. Az utolsó képen pedig a könyv egy fontosabb helyszíne látható, de erről nem árulok el semmit. Pentland Hill aminek külön örültem, mert egy gyönyörű hely. 

    A történet izgalmas volt, ismét lehetett nyomozni a szereplőkkel együtt. Mondanom se kell, hogy nem sikerült kitalálnom a végét 😀 az írónő megint megcsavarta a végét rendesen a legnagyobb örömömre.

    A szerelmi szál különösen tetszett, de az okát nem árulom el, mert nem szeretnék semmit elárulni előre.

    Nagyon tetszett a két főszereplő karaktere, Lottie és Tristan. Remélem, hogy hamarosan egy újabb nyomozásba fognak együtt csöppenni, mert jó páros voltak és jókat nevettem rajtuk, főleg Lottie beszólásain és Tristan reakcióin.

    Csak magamat tudom ismételni, amit az írónő korábbi könyvéről is írtam, hogy 5/5 és mindenkinek ajánlom teljes szívemből. 

    Az írónő oldala: https://www.facebook.com/megyerijudit

    A könyv előrendelése: https://shop.newlinekiado.hu/Jud-Meyrin-Lowdeni-boszorkanyhajsza-Felfoldi-rejte

    Kedvenc idézetek:

    Lottie nem tudott ellenállni a magas labdának: elmosolyodott és előre nyújtotta a csuklóját.   – Hol az a bilincs?

    Csak kint az utcán fedezte fel a papírpohárra írt XY betűket. Egy darabig bámult rájuk, mire leesett neki, hogy a szőke lány az előbb valószínűleg nemcsak azt kérdezte, hogyan kéri a kávét, de a nevét is, hogy ráírhassa a pohárra. A francba a skót tájszólással, gondolta Tristan, de azért elvigyorodott. 

  • Könyvajánló

    Örkény István

    Sziasztok!

     

     

    Most egy kicsit más jellegű posztot hoztam, ugyanis nem kimondottan könyvet fogok ajánlani, hanem írót.

    Nagyon szeretem Örkény István műveit, oldalakat lehetne írni írói munkásságáról, de arra ott van google. 

    Én inkább azt mondom el most, mit érzek mikor Örkény István novelláit olvasom. Írt ugyan több kisregényt és drámát is, de nekem a novellák illetve az egy perces novellák amik igazán érdekesek. 

    Egy-egy novella elolvasása után van, hogy percekig tudok kifele nézni a fejemből, hogy most mi van? Aztán leesik a tantusz, vagy nem, van hogy újra olvasom. 

    De imádom, hogy ilyen hatással van rám. Elgondolkodtat, tanít, szórakoztat. Groteszk módon mutat be egyszerű élethelyzeteket humorral fűszerezve. Feszültséget kelt bennem, sokszor furcsa érzéseket vált ki belőlem. 

    Mindenkinek ajánlom, hogy legalább egy-két novellát olvasson el tőle. A Magyar Elektronikus Könyvtárban elérhetőek az író művei 🙂

    És itt az egyik ami a napokban nagyon megfogott

    Nápolyi

    “A fiam, a gazember, nem akar beszélni. Nemsokára meglesz kétéves, de annyit, hogy papa is csak kegyes úri jókedvében hajlandó kimondani. Másfelől azonban hibátlanul érti az emberi beszédet, s a legbonyolultabb feladatoknak is játszva a végükre jár. “Eridj ki a konyhába, és mondd meg anyádnak, hogy el kell mennem, adjon ebédet.” Kimegy a konyhába, valamit muzsikál az anyjának, két perc múlva itt az ebéd.

    Az a legingerlőbb a dologban, hogy ő nem tanulja meg a mi beszédünket, de mi az övét igen. Szép lassan rácsalogatott minket az ő kézzel-lábbal, mutogatással kevert tolvajnyelvére. Ha valamit keres s megtalálja, fülsértő í-zéssel sikoltja világgá örömét; ha nem találja, egy hosszan elnyújtott nyee-vel adja tudtunkra bosszúságát, de azt is olyan idegtépő hanggal, mint amikor a porcelántányéron megszalad a kés. Ha szomjas, odacibál a fiókos szekrényhez, ahol tavaly ilyenkor, amikor betegen feküdt, a szacharinos tea állt. Azóta odajárul vízért, s ha megkapta, jóleső hömmentéssel jelzi elégedettségét.

    Gondoltam, ebből elég. S tegnap, mikor csak ketten voltunk idehaza, leültünk szépen a szőnyegre, szemtül szembe, s azt mondtam neki:

    – Most pedig, kedves fiam, beszélgetni fogunk.

    Höm – mondta elégedetten, s biztató tekintetet vetett rám.

    – Nem, fiam – válaszoltam határozottan. – Mi most magyarul fogunk beszélgetni.

    Meglóbáltam egy tízdekás papírzacskót, melyre az Édességbolt címe volt rányomtatva, amitől az ő arckifejezése még barátságosabbá derült, azt a gyanút keltve bennem, hogy titokban nemcsak beszélni, hanem talán olvasni is tud már. Szedtem kifelé a nápolyiszeleteket, s bicskával még apróbb szeletekre szabdaltam őket, akkorára, mint egy mokkacukor. Mesterségemből kifolyólag tudom, hogy a magyar nyelv milyen gazdag szavakban.

    Az elsőt odatartottam az orra elé.

    – Mondd szépen: kérek.

    Kitátotta s becsukta a száját, jelezvén, hogy oda helyeztessék a nápolyi. Én azonban nem az ő szájába tettem a nápolyit, hanem a magaméba, s nagy gusztussal, ropogtatva kezdtem rágcsálni.

    – Nyee! – rikoltott fölháborodásában.

    Megmutattam a második nápolyit.

    – Mondd szépen: kérek.

    Nem mondta. Megettem. Elővettem a harmadikat. Mikor azt is megettem, azt mondta: bebbe, amit még sohasem mondott volt, de nyilván azt jelenti, hogy piszkos zsaroló. A negyedik és az ötödik nápolyi tűnt fel és tűnt el, amikor – a hatodik láttán – egyszerre így szólt:

    – Kéek.

    Drámai pillanat volt. Ha most odaadom a nápolyit, akkor húsz év múlva az ideggyógyászok hipnotikus álomban fogják leszoktatni a raccsolásról. Meglehet, bestiális apa vagyok: a hatodikat is megettem.

    – Csak a grófok raccsolnak, kedves fiam. Mi nem raccsolhatunk, mert a te apád csak egy nyomorult író.

    Vidáman elmosolyodott és így szólt:

    – Író.

    Gyönyörűen mondta. Mint amikor összeroppantunk egy diót, úgy reccsent az az r. Ismerek egy kopasz írót, aki két évre elmenne juhászkutyának, ha egy ilyen r-t ki tudna nyomni magából. Őneki alkalmasint odaadták a nápolyit.

    Most már én is odaadtam. Lassan és látható büszkeséggel rágta, talán mert érezte, hogy ez volt az első falat, amelyért megdolgozott. Megmutattam a következő nápolyit.

    – Mondd szépen: cukor.

    A szóvégi r-t kimondani már férfimunka. Kimondta. Kimondta, hogy kenyér, hogy virág, hogy alma, hogy madár, hogy rocska… Talán egy félóra hosszat csevegtünk kéttagú szavakban; amit mondtam, mondta utánam. Ekkor vérszemet kaptam és így szóltam:

    – Mondd szépen: villamos-végállomás.

    Nézte az én mindent tudó számat, és elkezdte utánaformálni az ő rózsaszínű, puha, szamócalevél nagyságú ajkával e két szót. De ők nem akartak világrajönni, megkapaszkodtak valahol, összegabalyodtak, csak valami alaktalan habarék bukott ki száján. Lehajtotta fejét, és elkezdett sírni. Bennem pedig előötlött valami, valami, amire sohasem gondoltam, amit már régen elfeledtem, s ami soha vissza nem ötlött volna az emlékezetembe, ha sírni nem látom a fiamat – az, hogy amit tudunk, milyen fáradalmak és kínok és töredelmek árán tudjuk. Elszégyelltem magam, kifújtam az orrát, kezébe nyomtam a nápolyis zacskót, és kimentem a szobából. Tíz perc múlva benéztem hozzá, még mindig a földön ült, eszegette a nápolyit, és hüppögött. “

    1955

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás