Blogbejegyzések,  ÉN

ÉN

Sokadik nap 

újra

ÉN meghallotta azt az eget rengető mennydörgést amely egész Mimbuit megrázta majd észrevette a hatalmas esőcseppeket,  amik előtte hulltak a földre. A víz ömleni kezdett lefelé mégsem lett vizes. Felnézett de még mindig nem látott semmit csak a sötétséget. Mag előtt azonban látta az esőcseppeket sűrűn potyogni, látta, ahogy egyre több víz gyűlik össze előtte. 

Vajon, hogy lehet az, hogy látom a vizet, de minden mást aminek körülötte kéne lennie, abból semmit. Pedig látom, hogy nem egy sima felületre esik,  mert valami megtöri a víz felszínét. És felettem is kell lennie valaminek, mert rám nem esik az eső. Már az is furcsa, hogy látom az esőt, lehet végre nekem is sikerül, ami KicsiÉNnek. 

ÉN elgondolkodott, majd úgy döntött tesz egy próbát. Belead mindent ami csak tőle telik, és megpróbál figyelni. Felidézte, amiket KicsiÉNtől hallott. Az összes korábbi mondata ott kavargott a fejében. 

Leült törökülésben, mély lélegzetet vett majd kifújta a levegőt. Minden idegszála megfeszült. Percek teltek el így, egyenletesen vette a levegőt, figyelt mégse történt semmi. 

Ha most itt lenne kicsiÉN biztosan segítene valahogy. Olyan pozitívan tud állni mindenhez. Tele van élettel és vidámsággal és ….Ez az ez lesz az…

ÉN vett újból egy nagy levegőt és megpróbált teljesen ellazulni. Hagyta, hogy átjárja egy kellemes, meleg érzés. Kinyitotta a szemét és meglátta, hogy nincs is teljesen sötét. Az égen apró pontok milliói világítottak felette.  Kicsit elmosódottak voltak az igaz, de már nem volt sötétben. ÉN hunyorgott, szemeit hol kinyitotta, hol becsukta. Kellett pár perc míg megszokta. Elkezdett tisztulni a kép. Minél jobban összpontosított, annál tisztábban rajzolódtak ki körülötte a vonalak. ÉN nagyon megörült, de ez a próbálkozás minden erejét kivette. Hirtelen erős fáradtság lett úrrá rajta, majd eszméletlenül feküdt el a fűben. 

Napok teltek el így mire felébredt. Ébredés után, pedig a már jól ismert sötétség fogadta. Hatalmas csalódás lett úrrá rajta. Elöntötte a düh és a harag. 

 – Én próbálkozom miért nem veszed már észre, segíts kérlek. 

Örülök, hogy próbálkozol. Gyakorolj tovább, jó úton haladsz. 

 – Te hallasz engem? 

Eddig is hallottalak ÉN, csak Te nem hallottál engem. Sőt egyszer már beszéltünk is. 

 – Tényleg, de azóta se. Akkor most, hogy hogy sikerült? Nem értem

Nem érted? Nem érzed magadban a változást? Nem tudod mit csináltál másként?

– Igazad van, de érzem. És jobban is érzem magam. De csak egyszer sikerült és most újból csak a sötétség van. Miért nem megy nekem is olyan könnyen mint Neki?

Mert Te más vagy.

– Önző és szívtelen. 

Ez nem igaz, de igen, nagyon csúnyán bántál vele. 

– Megbocsát nekem?

Nem tudom. Ezt neked kell kiderítened. 

– Jól van? 

Én azonban erre már nem kapott választ. 

KicsiÉN nem volt jól, napról napra egyre gyengébb volt. Már nem az a boldog, vidám KicsiÉN volt, aki az elején. De ezt ÉN nem tudta, és nem is gondolta, hogy tettei és szavai milyen következményekkel jártak. 

Valami új érzés fogta el. Erős és fájdalmas. Mégis mintha új erő ébredt volna benne. Leült és azt tette amit a Hang mondott neki. Gyakorolt. ÉN igazán megpróbált figyelni, de nem ment neki könnyen. Minden próbálkozásnál előrébb jutott egy kicsivel. Pár nap elteltével már látta a fákat, az állatokat, látta az erdőt, a tájat. Látta az eget és a csillagokat. Azonban a napot nem sikerült meglátnia. Akár hányszor próbálkozott ahogy az éjszaka véget ért, ő újból sötétségbe került. 

De legalább ma már nem ájultam el. Ez is valami. 

Hanyadt dőlt a fűben és az éjszakai eget bámulta. A hold bevilágította egész Mimbuit. 

A csillagok gyönyörűen ragyogtak felette. Eszébe jutott KicsiÉN és minden ami azóta történt, hogy ide kerültek. Hatalmas könnycseppek gurultak végig az arcán, egészen le füléig, onnan pedig sorra hullottak le fűbe. Fájdalom járta át a testét, és kezdte megérteni, hogy amit érez az nem más mint a bűntudat. 

Órák teltek el de ő egy millimétert se mozdult. Mikor végre döntésre jutott kezdett megnyugodni. 

ÉN annyira el volt foglalva gondolataival és érzéseivel amik végre felszínre törtek benne, hogy észre se vette, hogy egy gyönyörű, de teljesen áttetsző virág nyílt közvetlenül mellette. Szirmai a fülét kezdték el csiklandozni. 

Mi ez? Furcsa, amikor lefeküdtem még nem volt itt. Nem láttam még ilyen virágot. Miért nincs neki színe?

Talán mégis van remény számukra…

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás