• Könyvajánló

    Samantha Downing – Elbűvölő ​feleségem


    Sziasztok!


    A napokban nehezen tudtam eldönteni mit is olvassak. Három könyvbe is belekezdtem, mert nem tudtam mihez is lenne kedvem, de végül ez volt ami igazán megfogott, de a többi is jónak ígérkezik, így hamarosan azokról is fogok írni. 🙂

    Elbűvölő ​feleségem
    Már a címe és a borítója is megfogott az elején, az első pár oldal után pedig be is szippantott teljesen. Minden szabad percemben olvastam, mert mindig volt valami amire kíváncsi voltam, mindig volt valami izgi rész, legalábbis számomra 🙂


    Egy minta család életébe kukkanthatunk be az apuka elbeszélése alapján, két gyerek, dolgozó szülők, szerelem, családi ház, stb. Lassan bukkannak elő az apró kis “bibik”, hogy valami mégse egészen stimmel velük. Kiderül, hogy bizony van bőven titok a családban.

    Végig izgalmas volt, szerintem jól fel volt építve, a vége pedig nagy csattanó volt. Az utolsó mondat olvasása közben pedig, csak felkiáltottam hogy “Na ne már!!!” Nem tudom mit is írhatnék róla még, hogy ne legyen benne spoiler, olvassátok el ha tehetitek 🙂


    Műfaja szerint thrillernek láttam besorolva, bár nem gondolom hogy annyira ijesztő lenne, de rejtélyesnek rejtélyes és tele van titkokkal.


    Az írónő, Samantha Downing első megjelent regénye, ha a többi is ilyen lesz akkor biztosan fogok még róla írni.


    Nálam 5/4,5 mert szuper volt az élmény, viszont nagyon zavart az a sok helyesírási hiba, ami volt a könyvben. Erre kicsit jobban odafigyelhettek volna.

  • Blogbejegyzések,  Versek

    Egy kutya gondolatai

    Nem kívánom, hogy megtudd milyen érzés ez.
    Milyen érzés,
    hogy ellöktél magadtól
    hogy kiraktál a sárba, mocsokba
    hogy kikötöttél egy láncra
    én mégis hittem, hogy csak egy nap lesz.

    Milyen érzés,
    minden nap várni az ételt
    minden nap várni a vizet
    minden nap várni a játékot
    én mégis hittem, hogy csak egy hét lesz.

    Milyen érzés,
    évekig mocskot enni
    évekig éhezni, szomjazni
    évekig egyedül lenni
    én mégis hittem, hogy ez nem örökre szól.

    Milyen érzés,
    mikor valaki elveszi az életed
    mikor valaki esélyt se ad, hogy élhess
    mikor valaki elveszi a szabadságod
    én mégis hittem, hogy egyszer visszaadod.

    Milyen érzés,
    hogy nem szerethetsz senki mást
    hogy nem szerethet senki
    hogy nem tudod mi az a szeretet
    én mégis hittem, hogy egyszer megtudom.

    Nem kívánom, hogy megtudd, milyen a halált várni.
    Milyen érzés
    elveszteni a hitet
    elveszteni a saját lelked
    elveszteni a fényt magadból
    és mégis, mindezt nem kívánom Neked.

    És mégis ha egyet kívánhatnék Neked
    azt kívánnám….

    .

  • Blogbejegyzések,  ÉN

    ÉN

    5. nap

    KicsiÉN nem hagyta abba a gyakorlást miután ÉN megint faképnél hagyta. Tovább próbálkozott és minden egyes próbálkozással egyre több mindent tudott kivenni maga körül. Már látta, hogy az a fényesség a nap volt, ami pedig megtörte a folytonosságát a fák törzsei voltak maga körül. Egyenlőre több mindent nem tudott kivenni, de az ötödik nap reggelén már megnézhette a napfelkeltét.

    Milyen gyönyörű az ég ilyenkor. Bárcsak ÉN is itt lenne és láthatná ezeket a színeket. És végre nem fázom, érzem a meleget. Hihetetlenül jó érzés, sokkal jobban érzem már magam. Igaza volt annak…annak a hangnak. Tényleg csak figyelni kell. És máris kaptam egy választ arra a kérdésre, hogy hol is vagyunk. Egy erdőben. El kell mondanom ÉNnek, talán ettől jobb kedve lesz. Bár amilyen mogorva volt, megérdemelné, hogy ne szóljak neki egy szót se. Olyan utálatos tud lenni, de nem fér a fejembe, mi rosszat tehettem amiért állandóan mérges rám.

    Kis idő elteltével KicsiÉN mégis úgy döntött, hogy megkeresi ÉNt és elmondja neki, hogy hol is vannak ők. Bízott benne, hogy ettől majd megkedveli és végre barátok lehetnek, együtt folytathatják tovább, mert KicsiÉN utált egyedül lenni és az állandó félelem sem tett jót neki.

    Valahol máshol…
    Hogy én mennyire gyűlölöm azt aki ezt tette velem. Ide száműzött valami…nah ez az még ezt se tudom megmondani mire, hova. És persze mikor én hívom nem válaszol, de annak a másiknak bezzeg igen, sőt tanácsokat is ad neki. De persze semmi használható információval nem szolgál, csak süketel itt a figyelemről. Ne tegyünk fel kérdéseket…jó hogy nem már azt mondja ne is gondolkodjunk csak menjünk egy vadidegen, egy hang, egy lehet nem is létező valami után és kövessük amit mond. Nem bízom én ebben a hogyishívják okoskodó valakiben. Az is lehet, hogy ő juttatott ide, aztán most meg próbál úgy tenni mintha segíteni, és csak azt éri el, hogy itt maradunk örökre. A semmiben…

    Hát vele még lesznek bajaim…pedig hozzá szóltam elsőként, csak nem figyelt, mint ahogy most sem.

    ÉN, ÉN, figyelj már rám egy kicsit, ha elhallgatnál lehet meghallanád amit mondok. Próbáld meg, kérlek! Jót akarok neked, tovább kell lépned és elkezdeni figyelni.

    Nem hiszem el, hogy KicsiÉNnek sikerült, ő olyan kis buta, hiszékeny, irányítható. Semmi hasznát nem vettem még. És mégis neki sikerül ami nekem nem. Hogy lehet ez? Jah persze nehogy véletlenül válaszolj nekem!

    ÉN hallgass már el!

    Gondolom megint neki segítesz, nem nekem. De csak, hogy tudd, rosszra pazarlod a figyelmed, mert én sokkal jobb vagyok mindenben, mint az a kis…

    Ekkor hatalmas mennydörgés rázta meg egész Mimbuit. ÉN abban a pillanatban hatalmasat ugrott és fejvesztve elkezdett rohanni a sötétségben.

    ÉN! ÉN! Állj meg és figyelj! Most!

    ÉN ekkor meghallotta végre azt a hangot, amire várt. És ekkor rázendített.
    -Végre, hogy itt vagy. Méltóztatsz végre rám is időt szakítani, nem csak arra a kis sírósra. Tudom, hogy te hoztál ide, te tetted ezt velem és még csak beszélni se vagy hajlandó velem azóta se.

    ÉN, kérlek! Figyelj rám egy kicsit. Én beszéltem hozzád csak te akkor se figyeltél rám. Nem figyeltél, mert folyton csak saját magaddal vagy elfoglalva, a saját érzéseiddel, haragoddal, kérdéseiddel és senki és semmi mással. Képtelen vagy picit is figyelni bármire. KicsiÉN is próbált neked segíteni de őt is csak megbántottad. Nem is egyszer. Ne, ne szakíts félbe légyszíves. Igen, önző vagy és makacs. És ha ezen nem változtatsz itt fogsz ragadni örökre, de nem csak te hanem KicsiÉN is. El kell kezdenetek tovább lépni, neked is figyelni kell és meglátni dolgokat. Légy türelmes és kapsz majd válaszokat is. De ahhoz előbb nyitottnak kell lenned. Nem szabad ennyire haragosnak lenned. Nyisd ki a szíved és figyelj. Neked is menni fog. Ígérem neked.

    -Miért hinnék neked. Ez megint csak terelés, a kérdésre nem válaszoltál. Nem is tudom ki vagy. Hogy hihetnék neked. És hol érdekel engem mit gondolsz rólam vagy hogy az a másik is itt ragad. Engedj ki innen! Hallod! Most miért nem válaszolsz?

    Az erdőben…
    Mi volt ez a hang? Olyan volt mintha le akart volna szakadni az ég! Hahó ÉN? Itt vagy? Válaszolj kérlek! Félek egyedül. Hahóóó!

    KicsiÉN, KicsiÉN hallasz?

    -Szia, igen hallak. De jó, hogy itt vagy. Mi volt ez a hang?

    Mennydörgés.

    -De hát süt a nap.

    Tudom,én voltam, ne haragudj.

    -De miért?

    Mérges voltam.

    -Rám?

    Jajj, dehogy is. Nem rád.

    -Akkor ÉNre?

    Igen, rá.

    -Sajnálom. Megértelek.

    Én is, hogy megijesztettelek.

    -Semmi baj, ne legyél mérges. Képzeld, már láttam a napfelkeltét és a fákat is.

    És tetszett?

    -Igen, nagyon, köszönöm, hogy segítettél. Tovább fogok még gyakorolni. Szeretnék még többet látni. Merre van ÉN?

    Ennek nagyon örülök. Arra, a fákon túl. Segítened kell neki!

    -De tegnap se hitt nekem, látod? Miért nem mondod el neki te?

    Elmondtam, de segítség kell neki. Mindkettőtök érdekében mondom ezt. 

    -De annyira makacs és önfejű.

    Tudom, de szüksége van rád.

    -Rendben, amúgy is indultam megkeresni.

    Köszönöm KicsiÉN, nagyon kedves vagy.

    KicsiÉN boldogsággal megtelve, újból elindult megkeresni ÉNt. Ez a hang bárki is legyen, mindig boldogságot hozott neki. Nagyon megkedvelte őt, szeretett vele beszélgetni.
    ÉN, ÉN merre vagy? Hallasz?

  • Könyvajánló

    Colleen Hoover – Velünk véget ér

    Egy kedves könyvmoly ajánlására olvastam el ezt a könyvet.
    Csodás történet a szerelemről, minden egyes oldalon magába szippantott, imádtam Lily karakterét, de igazából az összes szereplőt megkedveltem.
    Tetszett a régi naplókból való olvasás, amelyeken keresztül betekinthettünk Lily múltjába.


    Tényleg egy fantasztikus szerelmi történetet olvashatunk, mégis szerintem a könyvnek van emellett egy nagyon fontos mondanivalója, még pedig a családon belüli erőszak. Választ ad arra is, hogy hogy lehet megszakítani egy generációkon átívelő mintát.
    Colleen Hoover a saját életéből merít, és mutatja be ennek a ma nagyon is jelen lévő szörnyűségnek egy icipici részét. Hiszen minden család más és más, máshogy bukkan fel ez a a jelenség.


    Az írónő szerintem remekül mutatja be Lilyn keresztül, hogy ilyen esetben min mehetnek keresztül a nők (meg kell említeni, hogy fordított helyzet is létezik, azaz a férfiak). Néha annyira élethű volt az egész, hogy én is éreztem a vívódásait. És talán sokaknak segít megérteni a hasonló helyzetben lévőket, hogy ne ítélkezzünk olyan könnyen, ne mondjuk olyan hamar, hogy “de hát miért nem lépsz már? miért nem teszel ellene valamit?”. Mert sajnos ez nem ilyen egyszerű. Ne fordítsuk el a fejünket ha ilyet látunk, hanem segítsünk.
    De persze a többi karakter is nagyon fontos, hiszen általuk ismerhetünk más szemszögeket, az édesanya, aki erősebb mint gondolnánk és egy csodás barátnő, aki amikor kell, mindig ott van. És hát persze Atlas és Ryle. A két férfi, akik között nem tudtam dönteni, hogy kinek drukkoljak jobban.


    Tanulságos könyv, mindenképp. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Nálam 5/5, és biztosan fogok még olvasni CH könyveket, nagyon megtetszett a stílusa. 🙂


    Végezetül három kedvenc idézet a könyvből:
    “Mindenki követ el hibákat. Az ember jellemét nem a hibái határozzák meg, hanem az, hogy tanul-e ezekből a hibákból, vagy csak kifogásokat keres rájuk.”
    “Rossz emberek nem léteznek. Mind csak emberek vagyunk, akik néha csinálunk rossz dolgokat.”
    “Úgy érzem, mindenki megjátssza önmagát, közben pedig a lelkünk mélyén mind egyformán elcseszettek vagyunk. Csak egyesek ezt ügyesebben titkolják, mint mások.”

  • Blogbejegyzések,  Versek

    Ígéret

    Sok hosszú év elteltével most már tudom lehetetlent kértem.
    Lehetetlent kértem, Te mégis megígérted nékem.
    Megígérted pedig tudtad, hogy idővel meg fogod szegni.
    Megígérted, mert nem tudtad, hogy ilyen hamar meg fogod szegni.

    Sok hosszú év elteltével megbocsátok Neked.
    Megbocsátok Neked, mert nem tartottad ígéreted.
    Sok hosszú év elteltével megbocsátásod kérem,
    S remélem te is megbocsátasz, mert lehetetlen kértem.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás